Image
 
Kedves Látogatók!


A ragyogó időjárás többtízezer embert csábított ki Etyekre, ahol ismét az ország legjobb borászai találkoztak egymással, és a magyar borok kedvelőivel. A rutinos vendégek szisztematikusan járták végig az etyeki pincéket, azoknak pedig, akik először látogattak a fesztiválra egyenpólóikról felismerhető készséges etyeki önkéntesek segítettek a tájékozódásban. A szigorú előzsűrizésen átesett borok gyorsan megalapozták a pompás hangulatot, amit a számtalan színes és érdekes program tovább fokozott. Kicsik és nagyok kivétel nélkül remekül szórakoztak, hiszen a választék a bábszínháztól kezdve, a kézműves foglalkozáson keresztül a jazzkoncertekig terjedt.

A rendezvény egyik legizgalmasabb momentuma az immár hagyományos BorÁsz – Politikus focimeccs volt, amelyen a Keller Lászlóval, Bánki Erikkel, Veress Jánossal felálló politikus csapat győzött 2:0 arányban. Történt mindez annak ellenére, hogy a BorÁszok mögött olyan neveket felvonultató szakmai stáb állt, mint Détári Lajos, Csank János és Dunai Antal, ráadásul még egy politikust, Bajnai Gordont is a hálóba állítottak.

A helyszínek végiglátogatása senkinek sem jelenthetett problémát, mert az autóforgalom elől lezárt faluban a fesztivál teljes ideje alatt buszjárat üzemelt. Nagy sikere volt a fesztivál szakmai napján, az Etyek Borkonferencián a Borászok borászának választott Dr. Lőrincz György borainak, igazolva ezzel a többi borász döntésének helyességét.

A VI. Etyek Pincefesztivál díjazottai:



Borászok borásza:
Dr. Lőrincz György

 
Borszépségverseny:
I. Pannonhalmi Apátsági Pincészet – Infusio 2006
II. Vida Péter – Szekszárdi Vida Cuvée 2003
III. Sebestyén Pince – Szekszárdi Kékfrankos Válogatás 2006


A Fesztivál párlata:
Agárdi Pálinkafőzde Sárgamuskotály Törkölypálinka


A Fesztivál érlelt párlata:
Etyeki Párlatház – Hernyák Birtok 3 éves Brandy
 

Találkozunk 2009. május  23-24.-én a VII. Etyek Pincefesztiválon.